Skip to Content

2015 húsvét - beszámoló első bábidőszakunkról (Nyugat-Magyarország)

Nekünk ez volt az első bábos időszakunk, és nagyon vártuk. Évek óta terveztük, hogy mi is bekapcsolódunk ebbe a szolgálatba, de olyan sok szolgálati területen vagyunk jelen egyébként is, hogy nem volt rá sem ember, sem anyagi forrás. Aztán most végre összejött a pénz, meg tudtuk venni a felszerelést, és végtelenül hálásak voltunk az Úrnak. Mindebben az volt még csodálatos, hogy az eddig működő győri bábcsoport átmenetileg szünetel, és nem volt helyettük senki a megyénkben. Így lényegében nemcsak a mi szívünk vágyát adta meg az Úr, hanem pont akkor, amikor a legnagyobb szükség volt erre itt a mi vidékünkön.

A férjemmel még négy jelentkezőt tudtunk a bábmisszióba bekapcsolni, két egyetemistát, egy egyetemi tanárnőt és még egy fiatal lányt, aki már dolgozik. Így vagyunk hatan, ami elég jónak hangzik.
A munkahelyek, tanulmányok, egyéb szolgálatok miatt azonban úgy nézett ki, hogy nem tudunk összehozni előadást, mert nem leszünk egy nap sem elegen... Mivel férjemmel mi vezetjük az egyházunkban a gyerek- és ifjúsági szolgálatot, a férjem munkahelyi szabadságának nagy része alapból a gyülekezeti programokra van betervezve januárban, és pár nap marad családi célra. A többi dolgozóval hasonló volt a helyzet, és amikor el tudtak az egyetemistáink szabadulni az egyetemről, az is különböző időpontokra esett.

Végül újra átgondoltunk mindent. A bábdarabot megnézve összeírtuk, hogy melyik szerepek ütik egymást, így kialakult, hogy ha négy emberünk van összesen, akkor kinek mit kell vállalni. Ezek után négy előadást tudtunk bevállalni úgy, hogy az előadásokon más-más felállásban báboztunk, mert a két bábdarab között embert kellett cserélnünk Győrben. Egyikük kiszállt, a másikat felvettük és mentünk tovább. Volt olyan bábosunk, akinek összesen négy szerepet kellett játszania végül, mert így tudtuk csak összehangolni a dolgokat. De hála az Úrnak, minden sikerült. Az egyik napon ráadásul nem négyen voltunk, hanem öten, így ott én tudtam fényképezni és figyelni a közönséget az előadás közben, hiszen csak az összefoglaló üzenetet kellett elmondanom.

A próbák sem a "mintaterv" szerint zajlottak, négyszer tudtunk próbálni, de azokon sem volt ott mindenki egyszerre. Ezeken az alkalmakon este tízig, tizenegyig a mi nappalinkban állt a paraván, két gyermekünk a szomszéd szobában aludt, miközben mi próbáltunk. Előtte ott ültek a kanapén, tányérjukon a vacsorával, és buzgón jelezték, ha feljebb kellett emelni a bábot vagy más korrekcióra volt szükség. Kislányunk utána még hetekig idézett hosszú részeket a bábdarabból, olyan beleéléssel, hogy öröm volt hallgatni. A bábosoknak lefénymásoltuk a szövegkönyvet, mindenki gyakorolt otthon, kész koncepciók születtek, hogy a háttérváltásoknál, árnyjelenetnél is minden szervezetten és profin tudjon menni ilyen változó szereposztás mellett is. És valóban jól is sikerült minden előadás, nem lehetett volna megmondani, hogy mennyire kevés időnk és emberünk volt erre.

Nagyon hálásak voltunk az Úrnak, és nagyon boldoggá tett mindannyiunkat ez a szolgálat. Ami talán az egyik legmeglepőbb volt számunkra, hogy a négy iskolában nagyon nyitottan fogadtak minket, nagy szabadságot éreztünk az üzenet átadására. Egyáltalán nem találkoztunk azzal, hogy "most már lement a műsor, a többi nem olyan fontos".
Azon a helyen, ahol a legkevesebb gyerek volt, kis falusi iskolában, még kis adományt is adtak az üzemanyagunkhoz, amiről elmondta az azt átadó intézményvezető, hogy a pedagógusok adták össze. Ez is nagyon megható volt számunkra és biztosak voltunk abban, hogy ezt a hozzáállást nagyon meg fogja náluk áldani az Úr. Itt, ebben az iskolában külön öröm volt minden pillanat. Az igazgatónő a bevezetőjében azzal kezdte, hogy bizony sokan nem tudják, de a húsvét a legnagyobb ünnepünk, és nagyon örülnek nekünk. Később elmondta, hogy korábban más vezetés volt az iskola fölé rendelve, nem lehetett ilyen irányban nyitni, de most már más a helyzet. Visszavárnak minket, bár ezt a többi helyen is ugyanúgy elmondták. Volt, ahol javasolták, hogy keressük meg őket később olyan ügyben is, hogy a falunapra megpróbálnák beszervezni a bábelőadásunkat. Természetesen ennek is nagyon-nagyon örültünk.
A pedagógusok is nagyon pozitívan fogadták mind a bábdarabokat, mind az üzenetet és az ajándékot. Volt, aki úgy fogalmazott: "szerettük volna még tovább nézni, jobb volt, mint a bábszínház".
A gyerekek nagyon beleélték magukat a darabba, igazán aktívak voltak a visszakérdezésnél is, és hatalmas öröm volt hallani az izgatottságukat, boldogságukat a paraván mögött térdelve.

Egyelőre még nem biztos, hogy most gyereknap környékén el tudunk menni a húsvétkor kimaradt iskolákba, mert még nem állt össze a csapat, nincs elég ember, akit egy-egy napra mozgósítani tudnánk. De nem mondtunk le róla, még sikerülhet. (A beszámoló megírása biztossá vált, hogy összeállt a csapat, lehetségessé vált a gyermeknapi szolgálat. - a szerk.)

Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak, hogy mindezt lehetővé tette, és a Palánta munkatársainak, hogy ilyen tiszta hozzáállással tudják ezt a szolgálatot vezetni, koordinálni. Nekem mindig csodálatos volt belegondolni abba, hogy ami itt zajlik, az mennyire nagyszerű. Amikor valaki kap egy kijelentést, kincset Istentől (jelen esetben egy bábdarab üzenetének formájában), akkor nem megtartani akarja azt, hanem sokakkal megosztani, hogy minél többen részesülhessenek benne. Így kell ennek igazából működnie, így tud áldott lenni, így ér el mindazokhoz, akik miatt az Úr küldte. És mivel ilyen formában zajlik ez, egészen biztosak vagyunk abban, hogy mindig is áldott, gyümölcsöző és növekvő lesz ez a szolgálat. Tiszta, odaszánt és csodálatos ez a misszió, nagyon boldogok vagyunk, hogy végre mi is bekapcsolódhattunk mindebbe.

...Köszönjük, hogy mindez lehetséges, nagyon hálásak vagyunk, és az Úr bőséges áldását kérjük mindazokra, akik a Palánta szolgálatát bármilyen módon segítik, részt vesznek benne.



oldal | by Dr. Radut