Skip to Content

A cicás bögre

Piroska nagycsoportos óvodás volt. A hatodik születésnapjára nagymamától egy csodaszép bögrét kapott ajándékba. A bögrén két cica sétált feltartott farokkal, szájukat nyalogatva. Bizonyára a finom tejecskére gondoltak, amit a bögréből lehet nyalakodni. Piroskának nagyon tetszett az új bögre. Ez lett a legféltettebb kincse. Este a szobájába vitte. Lefekvés előtt elbúcsúzott a bögrére festett Mircitől és Cirmitől. Reggel az első pillantása rájuk esett. A „cicás bögréből” természetesen senki nem ihatott, csak Piroska!

Ezt a törvényt a család minden tagjának meg kellett tanulnia! Peti és Tamás, a kislány iskolás korú testvérei jókat mulattak Piroska követelésén, de gy idő után mindenki megszokta, hogy Piroska, és a cicás bögre elválaszthatatlanok!
Anyák napja közeledett. A három gyerek összedugta a fejét, tanácskoztak, mivel lepjék meg az édesanyjukat. A fiúk elővették a maradék zsebpénzüket, számolgatták, mit lehetne venni belőle. Piroskának nem volt zsebpénze, számolni se tudott még. Nagy gondban volt.

Anyák napja előtt két nappal nagymama jött Piroskáért az óvodába.
– Ne ijedj meg, kicsikém, - mondta a megszeppent kislánynak- anyukának néhány napra be kellett mennie a kórházba. Nincs nagy baj, ne félj, hamar meggyógyul!

Piroska bizony megijedt. Hát még, amikor megtudta, hogy Anyu elcsúszott, és eltörte a bokáját! Meg kellett operálni. Éppen anyák napja előtt! Hogy fogják akkor megköszönni neki azt a sok jót, amit csak egy anyuka tud tenni a gyermekeiért?

Nagymama vigasztalta Piroskát. Azt mondta, rövid időre be lehet menni látogatóba anyuhoz. Bizonyára nagyon fog örülni, amikor meglátja három csemetéjét! Nagymama szívesen elkíséri őket. Majd szednek egy csokor virágot, és elmondhatnak mindent anyunak, ami a szívükből jön.
Piroska nem nyugodott meg. Most, hogy anyu nem volt otthon, eszébe jutott minden kedves szó, minden simogatás, amit anyutól kapott. Nagyon, nagyon hiányzott.

Hogyan mutathatnám meg neki, hogy mennyire szeretem? – kérdezte magától Piroska. – Valami nagyon szépet szeretnék ajándékozni neki! Valami nagyon értékeset!

Nemrégiben Piroska a nagymamától varrni tanult. Együtt készítettek egy kis tűpárnát. Piros bársonyból volt, és egy szívecskét ábrázolt. Piroska nagyon büszke volt a művére.

– Legyen a tűpárna az ajándék! Igen, ez anyunak is tetszeni fog! Kérek nagymamától egy-két színes fejű gombostűt, hogy meg lehessen látni, mire való?

Most már meg volt az ajándék-ötlet, Piroska mégsem volt nyugodt.

Én ennél sokkal-sokkal jobban szeretem anyut. Ő többet érdemel. Valami igazán szépet, valami nagy kincset kellene adnom neki!

Ahogy így töprengett, körbehordozta a tekintetét a szobában, s hirtelen szemébe ötlött a cicás bögre. Cirmi és Mirci most is büszkén sétáltak rajta, majd hogy meg nem szólaltak:”miau!” Piroskának akkorát dobbant a szíve, szinte fájt. A cicás bögrét, a legféltettebb kincsét fogja anyunak adni!

Nem árulta el senkinek, mit talált ki. Nagy gonddal kimosta, kitörölgette a bögrét, és beletette a tűpárna szívecskét is. Be is csomagolta karácsonyról maradt, fényes, ezüstös papírba. Amikor nagymama megkérdezte, elkészült-e már az ajándék, Piroska azt felelte, már összecsomagolta, de hogy mi az ajándék, nagy titok. Ő maga vitte a kórházba a kincset, nagyon vigyázott, el ne törje valahogyan!

Édesanyjuk boldogan mosolygott, amikor meglátta a három gyermekét. Megnyugtatta őket, hogy már egyáltalán nem fáj a lába, és két nap múlva haza is mehet. Persze, még gipszben lesz egy darabig, de otthon is lehet őt ápolni.
Először a két fiú adta át az ajándékát, kedves köszöntő verssel, aminek anyu nagyon örült. Mindenki Piroskára nézett. Ő odabújt anyuhoz, és halkan súgta:

– Nagyon szeretlek, anyukám! – és a kezébe nyomta a csillogó csomagot.

Anyu kibontotta, és az egész család felkiáltott ámulatában.

A cicás bögre! Piroska cicás bögréje! És benne Piroska bársony szívecskéje!

Anyu ragyogó arccal nézett kislányára. Kevés szóból is megértette, mit jelent Piroskának ez az ajándék.

– Nagyon fogok rá vigyázni! – ígérte. – Nagyon örülök neki, mert elfelejtettem bögrét hozni a kórházba. Mindig itt lesz az ágyam mellett, a kisszekrényen. Cirmi és Mirci majd mesélnek nekem Rólad. Ha pedig hazajövök, majd együtt vigyázunk rá. Jó lesz?

Piroska nagyon boldog volt. Tudta, hogy a legjobb ajándékot választotta.
A Biblia is beszél egy asszonyról, aki a legdrágább kincsét ajándékozta valakinek. Az ő történetéről beszélünk ma.

Jézust vendégül látják Betániában

Amikor Jézust és a tanítványait vacsorára hívták Mária és Márta házába, Judeában a pászka ünnepére készültek. Ez volt a zsidók egyik legnagyobb ünnepe. Népük ősi történelmére emlékeztek ezen a napon. Egyiptomban éltek, mint rabszolgák, és semmi reményük nem volt arra, hogy valamilyen módon visszajuthatnak őseik földjére, a Kánaánba, a mai Izrael területére. Sorsuk nyomorúságos volt. Újszülött fiúgyermekeiket a fáraó parancsára a katonák elvették, és a Nílusba dobták. Egész nap követ kellett hordaniuk, vályogtéglát gyártaniuk a fáraó számtalan építkezéséhez. A fáraó népe a napot, a holdat, imádta, vallásukban sokféle más isten is szerepelt.

Izrael népe vallotta, hogy egyetlen Isten uralkodik az egész világ felett, a Teremtő, a hatalmas Isten.
1550 évvel ezelőtt végre meghallgatta a zsidó nép keserves kiáltását, és kiszabadította őket a fogságból.

A szabadulás nem ment könnyen. A fáraó ragaszkodott az ingyen munkaerőhöz, és hallani sem akart arról, hogy családjaikkal, állataikkal együtt elmenjenek. A fáraó kemény szíve láttán Isten tíz hatalmas csapást mért Egyiptom földjére. Megmutatta, minden szem láttára, hogy Ő az Úr, az igaz Isten. A csapások között Egyiptom minden lakója szenvedett, de Gósen tartományában, ahol a zsidók laktak, semmi baj nem történt. Így bizonyította be Isten, saját népe számára is, hogy nem feledkezett meg róluk.

Isten pedig megparancsolta, hogy minden esztendőben emlékezzenek meg Isten hatalmas szabadításáról. A nagyapák, az apák beszéljék el gyermekeiknek, mi is történt akkor. Izrael népe szót fogadott. Évek, évszázadok során keresztül, jó és balsorsban megünnepelték a pászkát, megölték a bárányt, együtt vacsoráztak, s az idősek tovább adták a fiataloknak a szabadulás történetét, és Isten dicséretét.
A pászka ünnepére a zsidók lehetőség szerint felmentek a Templomba, Jeruzsálembe.
Mióta Jézus felnőtt férfi lett, és elkezdte tanítói szolgálatát, egyetlen pászka ünnepet sem mulasztott el. Ez már a harmadik ünnep volt azóta. Amikor Jeruzsálembe készült, gyakran megpihent Betániában, ahol Lázár lakott a testvéreivel, Mártával és Máriával.

Hat nappal a pászka bárány ünnepe előtt, Betániában, Lázár házában vacsorát készítettek. Hunyd csak be a szemed. Képzeld el. Valahogy így történhetett:
Márta, a háziasszony azt se tudta, hova fusson. Elővette a legszebb terítőit, megtöltötte a boroskancsókat, különböző parancsokat osztogatott a szolgálóknak.

Abban az időben az volt a szokás, hogy a vendégek a vacsora mellett nem ültek, hanem feküdtek. Igaz, hogy a kés-villa sem volt még akkor divatban.
A vendégek a terített asztal köré heveredtek. Jézus hálát adott, megáldotta az ételt, kezdetét vette a vacsora. Mindenki vidám volt, de a legboldogabb volt Lázár, akit nemrég már elsirattak. Milyen hatalmas csoda! Jézus a múlt héten feltámasztotta Őt a halálból. Azt gondolom, még most se tért magához a boldog ámulatból.

Mária, Lázár húga, nem volt a vendégek között. Kis kamrájába ment, s elővette féltve őrzött kincsét, egy alabástrom üvegecskét. Finom nárdus olaj volt benne, minden cseppje aranyat ért. Nem tudjuk, honnan szerezte. Édesanyjától örökölte talán, vagy nehéz munkája keresetéből vette cseppenként, és régóta gyűjtögette. Már egy fontot ( kb. 327 gr) sikerült összegyűjtenie. Lehet, hogy a menyegzője napjára szánta, hogy szép és illatos legyen a vőlegénye számára. Az is lehet, hogy más célja volt vele. Abban a korban az volt a szokás, hogy a halottakat temetés előtt bebalzsamozták, megkenték drága és illatos kenetekkel. Sok szegényebb ember már kora ifjúságában gyűjtögetni kezdte a temetésére való illatszereket,

Úgy gondolom, régebben Mária gyakran besurrant a kis kamrájába, elővette ezt a féltett kincsét, megnézegette, megszagolgatta, aztán újra elcsomagolta.
Most nem így történt. Mária szíve tele volt hálás szeretettel Jézus iránt. Ő hozta el ebbe a kis házba az örömet, a szeretetet és békét. Mit is tudna tenni, hogy valahogy kifejezze a háláját, ragaszkodását, szeretetét? Hirtelen felkapta az illatszeres üvegecskét, és a vacsorázó terembe ment.

A vacsora már a vége felé közeledett. A tanítványok kérdezgették a Mestert, s ő, kedves hangján válaszolgatott nekik.
Vajon gondolt-e rá Mária, hogy mit szólnak majd a többiek? Nem fogják-e megszidni, hogy megzavarja a vacsorai együttlétet? Vagy megkérdezik, hogy merészeli, leány létére a Mestert megérinteni? Azt gondolom, akkora volt benne a hálás szeretet, hogy ez minden félelmet elűzött.

Megállt Jézus lábainál, eltörte az üveget, és tartalmát az utolsó cseppig a szeretett Mester lábaira öntötte. Derékig érő, hosszú, barna hajával törölgette meg. Az egész teremben eláradt a nárdus olaj erős és kellemes illata. Végy példát Máriáról. Annyira szerette az Úr Jézust, hogy legdrágább kincsét se sajnálta Tőle.

A tizenkét tanítvány megdöbbenve nézte. Legelőször a fekete szakállú Iskarióti Júdás szólalt meg.

- Hát ez aztán pazarlás! A lábára! Ezt a drága kenetet! Ej, te asszony, tudod te, mit teszel? Ez az illatszer megér háromszáz dénárt is! Inkább el kellett volna adni, és az árából a szegényeket segíteni! - Kezét az oldalán fityegő tarisznyára tette. Milyen jó lett volna ezt a 300 dénárt is ide tenni!

Júdás nagyon szerette a pénzt és saját magát is nagyon szerette. Ha senki nem látta, kicsit mindig megcsapolta az erszényt, saját maga számára. Nem sajnálta magától a finomabb falatokat, szép ruhákat. Meg is nyugtatta magát mindig: - Ha nem tudják meg, meg se történt...Hiszen jár ez nekem, mert én vagyok a pénztáros. Nélkülem nem is tudnák, hogy lássák el magukat! - Júdás tolvaj volt, de maga előtt se vallotta ezt be. Most is inkább úgy csinált, mintha alig várná, hogy valami jót tehessen. Tehát nem csak tolvaj volt, de képmutató, hazug is.
Te már tudod, ugye, hogy a lopás, a hazugság bűn. Bűn az, amikor olyat gondolsz, mondasz, vagy teszel, ami nem szeretetből fakad, ami nem kedves Isten szemében. Isten maga a szeretet, de Ő az igazság Istene is. A bűn elválaszt az igazságos Istentől, akinek a bűnt meg kell büntetnie.

Figyeld meg ezt a két embert: Máriát, aki önzetlen szeretetében a legnagyobb kincsét is Jézusnak adta, és Júdást, aki csak az anyagi hasznot keresi, aki nem érti meg a szeretet tetteit. Melyikre szeretnél hasonlítani?
Végy példát Máriáról. Annyira szerette az Úr Jézust, hogy legdrágább kincsét se sajnálta Tőle.

Azt gondolom, Mária nagyon elpirult, amikor Júdás így rátámadt. Szólni se tudott. Csak állt, kezében az üres nárdus olajas üvegecske. Vajon a Mester se értette meg, amit szó nélkül akart a tudtára adni?
Jézus azonban tudta, mi van Mária szívében. Ő látta az áldozatos, hálás szeretetet. És azt is tudta, amit a vacsorázó vendégek közül senki más. Tudta, hogy ez lesz az utolsó ünnep, amelyen velük együtt megy fel Jeruzsálembe. Ez lesz az igazi pászka bárány ünnep, amelyen, az Atya akaratából Ő maga lesz az áldozati Bárány. Ő azért jött el erre a földre, hogy elhordozza az emberek büntetését. A te bűnödért, az enyémért, sőt Júdás bűneiért is Ő akart megfizetni. Ez Jézus életébe került. Csak Jézus tudta, hogy már csak néhány nap van hátra a földi életéből. Ránézett a piruló, kétségbeesett Máriára. Megvédte őt.

Szelíd hangján valami nagyon furcsát mondott: - Hagyd őt, hogy megtegye a temetésem napjára: mert a szegények mindig veletek vannak, de én nem vagyok mindig veletek! ( Ján.12 7-8) Amíg élnek emberek a földön, mindig emlékezni fognak arra, amit ez az asszony tett.
Minket is figyelmeztet valamire Jézus. Arra, hogy ragadjuk meg azokat a perceket, amikor Vele lehetünk. Amikor hallgatjuk, vagy olvassuk a Bibliát, és egyszerre feltárul előttünk, egyszerre jobban megértjük, mit mond nekünk. Amikor együtt imádkozhatunk. Ez nem azt jelenti persze, hogy a szegények gondozása, segítése nem fontos feladat. De mindig, minden helyzetben Jézus legyen az első!

És akkor most játsszunk!

 



oldal | by Dr. Radut