1996-tól minden évben, az elsős beiratkozókat megajándékozzuk egy kedves mese CD-vel (2008-tól kezdve színezővel kiegészítve).
A visszajelzések pozitívak, gyerekek, szülők egyaránt szeretik ezt a mesejátékot.
A műsoros CD tartalma:
Egy kirándulás történetébe ágyazva elgondolkodtató helyzetek, rövid történetek, sok vidám zenével, az Evangélium mondanivalójával. Az egész CD az örömöt, a biztonság érzetét és az élet értelmes voltát fejezi ki gyermeknyelven.
A gyerekeknek elrejtettségre, bensőségességre, biztonságérzetre van szükségük, a szeretet tapasztalatára, hogy egészséges személyiséggé érjenek. Családi hátterük miatt, szüleik kiszolgáltatottsága, bizonytalansága, hajszoltsága és állapota miatt sokan ezt nem kapják meg otthon. Ezt pótolja a mese, amit hallgatnak. Ez költözik be szívükbe, érzésvilágukba. A CD tartalma a JÓ melletti kiállásra ösztönzi őket, és serkenti, biztatja őket arra, hogy akármi veszi is őket körül, a JÓT válasszák, és emellett tartsanak ki.
Egy fontos tény – a gyerekek a CD-t másképp hallgatják…
A gyerekek nem úgy hallgatják a műsoros CD-ket, mint a felnőttek. Ők nem csak egyszer-kétszer hallgatják meg, mondván: „ezt már ismerem”. Nem. Amit szeretnek, azt addig hallgatják, ameddig fejből nem tudják. Utána pedig még tovább hallgatják, és mondják vele együtt, éneklik, ismétlik, mert nem unják meg. Miért? Mert ők a lelkületet veszik át a hallgatott anyagból. A biztonság érzését, az elrejtettséget, és a JÓ szeretetét. Amit így befogadnak, nem csak az emlékezetükben marad meg. Beköltözik a szívükbe. Formálja a gondolkodásmódjukat. Jó döntésekhez vezeti őket. Csak legyen, amit – JÓT – hallgathassanak. Ezt a feladatot vállalta fel a Palánta Gyermek-Lélek-Mentő.