Skip to Content

Feltámadt, igen, feltámadt!

A húsvéti bábozás harmadik előadására, G. falura vidáman ment a kis csapatunk, az Önkormányzat mikrobuszával. Szép tavasz van. Érdekes volt, hogy csaknem a gólyákkal együtt érkeztünk meg ebbe az eldugott faluba. Szinte minden oszlopon van gólyafészek, s láttuk, amint meleg tavaszi napfényben nagy és szorgalmas munkával folyt a tatarozás. Nem először jöttünk G.-re, hiszen karácsonykor már jártunk itt. Már akkor észrevettük, hogy a szegényesen öltözött gyerekek nagy része viselkedési zavarokkal küszködik, és szellemi képességük is átlag alatti szegénykéknek. Nem csoda ez, hiszen ebben a térségben a legnagyobb a munkanélküliség, a kilátástalanság, a reménytelenség, s ennek következtében az alkoholizmus is. Ez látszik ezeken a kisgyerekeken, így fogannak, s ebből kifolyólag eleve hátránnyal indulnak, amit aztán egész életük során éreznek, mert alig lehet ezt a hátrányt ledolgozni.

A kisfiúk, kislányok a kopár iskolaudvaron szaladgáltak, s mikor meglátták a mikrobuszt, máris nyitották a kaput, és a legnagyobb meglepetésünkre kórusban skandálták: "Pa-lán-ta! Pa-lán-ta!" Annyira körülvették, s olyan üdvrivalgással a kisbuszt, hogy alig tudtunk kiszállni belőle. Kicsi kezeikkel egy szempillantás alatt behordták a kellékeket az autóból a tornaszobába (sic!). Nyomban be is ültek, aztán mikor elkezdtük az előadást, egykettőre megtanulták az éneket, és döbbenetes volt a számunkra, hogy olyan hanggal és lelkesedéssel énekeltek, mint másutt 140-150 gyermek. Ezek a gyerekek mindenféle törődésért nagyon hálásak, és a szívüket adják cserébe érte. Olyan nagy dolog, hogy többet tudtunk vinni, mint a magunk törődését, s az a reménységünk, hogy a bábdarab alatt, a bizonyságtétel során valamit, ha nem is tudatosan, a kis szívükkel, lelkükkel megéreztek abból, hogy több és nagyobb van itt nálunk. Az, aki annyira szerette őket is, hogy meghalt, és feltámadt értük is. Az egész program alatt nem hagyott alább a lelkesedésük, biztatták a bábokat, azonban a nagypénteki és húsvéti eseményeket megilletődött csendben hallgatták. Az igei üzenetet úgy szívták magukba, mint a szivacs. Megfigyeltem, hogy még a legvásottabb, leginkább izgő-mozgó fiúcskák szurtos, koszos kis kezei is összekulcsolódtak, amikor az imádságra került a sor. Az meg egyenesen megrendítő volt, hogy mennyire örültek az ajándék CD-knek, és a Családi Palánta Posta újságoknak. Bizonyára nagyon ritkán jut ilyen nekik. Mielőtt indultunk volna, már éppen zártam be a kisbusz ajtaját, amikor egy kislány odaszaladt, és csillogó szemekkel kérdezte: "Hogy is kezdődik az ének, néni?"
"Feltámadt, igen feltámadt!” - harsogta aztán, míg a többiek át nem vették tőle a dallamot.

Olyan nap volt ez, amikor áradásszerűen megérezhettük, megtapasztalhattuk, hogy valami nagyon fontosat bízott ránk az Úr! Olyannyira fontosat, hogy egyenesen Ő maga megy előttünk, készíti el a lehetőségeket, a befogadó gyermekszíveket. Igen, az ilyen napokon látom, hogy igaza van Gyurinak. Valami készül Magyarországon...



oldal | by Dr. Radut