Skip to Content

Minden reggel egy mosoly

Kováts Eszter, a Palánta munkatársának írása a Csodaéletünk című blogról:

Van egy néni. Pici, szemüveges, törékeny, egyszerű fekete polársapkája alól két oldalt előtűnik deresedő haja.
Kezei a sok munkától érdesek, kissé görnyedt testtartása egy életen át tartó becsületes szorgalmáról árulkodik. De a lelke aranyból van. Szinte láthatatlan a munka, amit végez, és nap mint nap újra elölről kell kezdeni az egészet…

Talán sokan észre se vennék őt…de nekünk egyszerűen az életünk részévé vált.
Pedig nem tesz mást, mint csöndes munkáját végzi és közben: minden reggel ránk mosolyog, majd tiszta szívvel, kedvesen azt mondja: "Jó reggelt! Hogy vannak? Vigyázzanak, csak óvatosan! Nehogy elcsússzanak! Isten áldja magukat!"

És a frissen felmosott, csillogó lépcsőkre mutat. Mi köszönünk, és visszamosolygunk Rá és váltunk vele egy-két szót, míg lemegyünk a lépcsőn. Majdnem minden reggel találkozunk Vele és az áldást sosem hagyja ki.

Egyik reggel nagyon szomorú volt. De nem kérdezték meg tőle a munkába siető lakók, hogy mi a baja, csak leszaladtak a frissen felmosott lépcsőn... Lehet, hogy észre se vették, hiszen mindenkinek megvan a maga gondja-baja. Onnan tudom, hogy mikor megláttam, milyen szomorú - bár mi is késésben voltunk - megálltam és megkérdeztem: "Jó reggelt! Valami baj van?"

Felcsillant a szeme: "Hogy maguk milyen kedves emberek! Több ilyen ember kéne, mint maguk! Nem kérdezte senki, mi bajom... nem mondtam én senkinek. De mert maguk megkérdezték, elmondom... Meghalt a férjem kedden. Most intézem a temetést. Olyan nehéz ez az egész..."

És kiöntötte a szívét. Mi egy kicsit elkéstünk a munkából aznap. De nem bántam.

Azóta eltelt már két-három hónap...

Ma reggel nem láttam a lépcsőházban, se az udvaron. De tudtam, hogy ott van valahol, mert a lépcső víztől csillogott, a kapubejáróban pedig ott várakozott a falnak támasztva az illatos, habos felmosófa és a seprű.
A kapu tárva-nyitva. Ő már az utcát seperte. Ahogy kiléptünk a kapun, megfordult, a seprűjére támaszkodott, és szokásos kedves mosollyal az arcán kérdezte: "Jó reggelt, hogy vannak?"

"Hát... ma reggel... nem olyan jól" - mondtam őszintén. Robi mosolygott és hozzá tette: "De van reménységünk, mi Istenben bízunk!".

A néni rám nézett és azt mondta: "Tudják... a nagymamám mindig azt mondta: Csak Istenben szabad bízni. Emberekben nem! És én ezt megfogadtam. Egész életemben csak Istenben bíztam. Az ember... még talán a saját gyerekében sem bízhat meg, egyedül csak Istenben! Én ezt tudom. Higyjék el nekem! Csak Istenben szabad bízni. És akkor nem lesz semmi baj. És nem számít a pénz... mert ahogy a nagymamám is mindig mondta: ha egészségesek vagyunk, ott a boldogság! Ha megvan az egészség, nem kell más..."

Ahogy elbúcsúztunk, úgy éreztem, minden szava nekem szólt. Mintha tudta volna, mit kell mondania. Ránéztem Robira, megszorítottam a kezét, aztán arra gondoltam, hogy milyen nagy ajándék, hogy egészségesek vagyunk. Elmosolyodtam.



oldal | by Dr. Radut