Skip to Content

Sok helyen segítőkészek, ahol már felismerték, mit jelent a Palánta foglalkozás!

Sok helyen segítőkészek, ahol már felismerték, mit jelent a gyerekeknek - és a pedagógusok munkájában is, segítségül - a Palánta foglalkozás! 

A C. Iskolában életemben először jártam. Korábbi munkatársunktól veszem át idén az itteni gyermekeket. De amikor beléptem, elámultam: ilyen nyitottsággal és segítőkészséggel még sehol nem találkoztam.
A kapcsolattartó – ig.h – amint bemutatkoztam, honnan jöttem, mit szeretnék, azonnal megmutatta az osztálytermeket, és elküldött velem egy pedagógiai asszisztenst. Másutt, amikor a gyerekek között szervezem a bibliai foglalkozásokat, általában fél napot is eltöltök egy-egy iskolában, hiszen ki kell várnom a szüneteket, amikor a gyerekekkel beszélhetek. De itt? A pedagógiai asszisztenssel végigjártuk a tantermeket egy óra alatt! Ahová beléptünk, kedvesen fogadtak, a kedvemért abbahagyták amit éppen tanítottak, és én pedig elmondhattam mindent, amit csak szerettem volna! Ahhoz a 60 gyermekhez, akik éppen táborban voltak, visszamehetek ugyanígy, egy későbbi időpontban. Még a portás is így búcsúzott tőlem: „legyen szerencséje”!
Ilyen nyitott, segítőkész iskolák kellenének Budapesten és az egész országban!



oldal | by Dr. Radut