Skip to Content

Válaszok

Jézus szeret! Téged is szeret! Válaszol neked!

Harminchat éves koromig én sem tudtam ezt. Pontosan úgy gondolkoztam, mint Te. Úgy kérdeztem, mint Te. Neked is válaszolni akar Isten, ahogyan nekem is válaszolt, a még kimondatlan, végig nem gondolt kérdéseimre.

Isten? Hol van Isten? Túl messze van ahhoz…

Én is ilyen távoli Istennek hittem Őt. Tanítottak Róla. Olvastak nekem Róla a Bibliában. Megtanultam, hogy élt valaha a földön Jézus Krisztus, hogy Ő Isten Fia, és a világ Megváltója. Mindez azonban történelem volt a számomra, és illem dolga. Illett templomba menni, mert így neveltek. Illett Bibliát tartani a lakásomban. Néha még fel is ütöttem valahol. Nagy ünnepeken, és…nagy bajban. Néha még válaszolt is nekem az, amit olvastam. Az Ige. A nagy bajban segített. Az ünnepet széppé tette.

Könnyű Neked! Téged vallásosan neveltek!

Tévedsz. Olyan távol voltam Istentől, mint az, aki sohasem hallott Róla. Még távolabb! Mert bár segített, megkönnyebbültem, aztán hamar elfeledkeztem Róla. Néha, egy órára talán odafigyeltem Rá, de már a vasárnapi ebédnél vagy a hétköznapokon úgy éltem a magam életét,mintha sohasem hallottam volna Róla, Tőle semmit. Ő nem erőszakolja reánk magát. Akár vallásosan neveltek, akár nem. Akár pap, presbiter, vagy más egyházi méltóság volt a rokonod, apád, nagyapád, akár nem. Csak te dönthetsz, szükséged van-e Rá.

Nincs szükségem Istenre, és arra sem, amit Jézus tett.
Nagyon jól érzem magam így, nincs semmi hiányérzetem.

Nekem sem volt. Szerettem volna férjhez menni: csinos, kedves férjet kaptam, és két szép gyermeket. Jó állásom volt és nem voltak anyagi gondjaim. Amit kívántam, megkaptam.

De valahogy, nem volt elég. Semmi sem. Állandóan szomjas voltam valami újdonságra, valami kalandra. Romantikára, regényre. Ezeket az újdonságokat én az emberi kapcsolatokban akartam megtalálni. Népszerűségben, munkahelyi bulikban, flörtben, italban. Jó volt háttérként a családom: mint biztos várból, ki-kikalandoztam. Csakhogy ezek az ürességpótlók sohasem hoztak igazi megnyugvást. Inkább valami méltatlanság-érzet, valami szégyenérzet jött a nyomába, valami olyan érzés, mintha pazarolnék valami kincset. Néha ezt megfogalmaztam magamnak, de aztán új kaland jött, és én elhessegettem a gondolatot. Később már otthon sem mentek olyan jól a dolgok. Nyugtalan voltam, és „ideges” lettem. Indulatos voltam és lobbanékony. Üvöltöztem és csapkodtam, ha valami nem tetszett.

 Viselkedni tudni kell. Ez önnevelés kérdése, meg az önuralomé.

No igen, ezt én is tudtam. Meg is próbáltam. Csakhogy már nem én uralkodtam magamon, hanem valami idegen indulat. Ha elkezdtem a jelenetet, nem tudtam abbahagyni. Belül valami halk hang figyelmeztetett, s engem mégis megfogott, nem eresztett a düh. Hirhedt lettem a munkahelyemen is zabolátlan indulataimról.
Sikerült pokollá tennem a környezetem életét. Egy-egy ilyen eset után lenyomott a tudat, hogy többé nem tudom jóvátenni azt, amit leromboltam. De már nem tudtam szabadulni. A flörtből, kalandvágyból szenvedély lett, az indulatokból szokás. És mindkettő rabságban tartott.
Igen, engem vallásosan neveltek, ezért tudtam, mi a bűn. Tudtam, hogy mindez bűn. De előbb nem akartam tudni erről, később meg már fogva tartott!
Igen. Most már tudom, hogy minden embernek hiányérzete van Isten nélkül. Csak gyakran nem veszi észre. Ideig-óráig pótszerekkel is jól érzi magát (tudomány, művészet, humanizmus, jócselekedetek, zene, népszerűség, flört, ital…) De Isten nélkül mindez kevés. Nélküle minden időtöltés tékozlás.
De egyszer elborítanak a bajok, mert Nélküle nem mennek a dolgok. Ne várd meg ezt!

Mit tegyek, ha elborítanak a bajok?

Azt én sem tudtam, mit tegyek. De Isten, Aki közel van mindannyiunkhoz, látott. Valaki pedig imádkozott értem, amiről én nem is tudtam.
Egy napon egy futó ismerős elhívott egy keresztyén összejövetelre. Sem azelőtt, sem azóta nem jártam ott. Nem tudom, ki beszélt ott, és pontosan azt sem, mit mondott. De én elkezdtem ott látni magam, úgy, ahogy eddig sohasem. És nagyon szégyelltem magam. Szabadulni akartam. Hazafelé mindez kibuggyant belőlem. És akkor történt valami szokatlan. Ez az ismerős asszony, meg a társa, megállt velem a forgalmas tér közepén és imádkozni kezdett értem.
Szokatlan volt, mert a hatvanas évek közepén nemigen álltak meg a Moszkva téren ebből a célból. Én különösen nem. Ez számomra csupán a templomra tartozott. Szokatlan volt az imájuk módja is. Úgy beszéltek, olyan bizalmasan, mint egy közvetlenül mellettük álló személyhez. Kérték, Jézus tegye láthatóvá magát az én életemben is, tegyen valami olyan valóságos dolgot velem, ami indít és kötelez engem arra, hogy meg tudjam szakítani kapcsolatomat, ami elválaszt a családomtól. Tegyen új emberré. Én is imádkoztam. Teljes szívből hívtam Jézust, a gödörből, ahova kerültem.

Ha hívom Jézust, mit tesz Ő?

Ő biztosan válaszol. Van egy ígéret a Bibliában,az 50. Zsoltárban: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem.”
Ha kéred, hogy vegye kezébe az életedet, biztosan megtörténik. Ez történt velem is.
Másnap már, a józan reggeli fényben kezdtem elfelejteni az esti imádságom. De Jézus tudott rólam. Megint történt valami szokatlan. Egy kis, humoros dolog a családban, amin keresztül hirtelen úgy kezdtem látni a férjem szeretetét, ahogy addig nem. Beszélgettünk. És akkor valaki (VALAKI!) ott belül, nagyon határozottan azt mondta nekem: „Most pedig mindent mondj el neki! Itt az idő, ami nem jön vissza!” És el tudtam mondani mindent a férjemnek, amit ellene tettem, egész nyomorúságomat. És megint történt egy csoda: minden rendeződött köztünk. És ez kényszerített engem arra, hogy abból a kapcsolatból kijöjjek. Az az ÉLŐ JÉZUS, akihez az az asszony beszélt a téren, valóban bele tudott avatkozni az életembe!

Ki ez az ÉLŐ JÉZUS?

Ezt kérdeztem én is. Más volt, mint ahogy én ismertem, templomok vasárnapi hűvösében. Mohón kezdtem utána kutatni. Érdekelni kezdett a Biblia. Maivá vált, és egész másképp szólt hozzám, mint azelőtt. Másképp figyeltem, ha Róla beszéltek. Megragadtam minden alkalmat erre. Elolvastam minden könyvet, ha Róla szólt. Kerestem. Megtaláltam. Megtudtam: az ÉLŐ JÉZUS a barátom, a társam. Behívtam, legyen Ő az Úr az életemben, amit én nem tudtam irányítani eddig. Most már nem csak értelmemmel,de érzelmemmel is akaratommal is tudtam, Ő az Isten Fia, Megváltó, Szabadító. Az enyém! Azóta Vele járok.

Mit jelent Jézussal járni?

Sohasem vagyok többé egyedül. Minden megváltozott. Eltűnt az üresség és a kalandszomj. Valami állandó béke és öröm az, ami eltölt, bárhol vagyok. Egyáltalán nem unalmas: nagyszerű célokat kaptam, mindenféle értelmes dolog van, amivel foglalkoznom kell, sok jó cél, közeli és távoli.
Mindig könnyen ment az írás. Szerettem a gyermekeket. Azelőtt írtam néhány meséskönyvet, de soha nem jutottam el odáig, hogy ezek a gyermekek kezébe jutottak volna.

Jézus azonban felhasználta ezt a képességemet. Bábdarabok, kazetta-mesék, Palánta Posta történetek kerülnek ki a tollam alól, és szinte azonnal eljutnak azokhoz, akiknek készült.
Imádkozom – és a történetek megszületnek. Nagyobb örömöt kaptam ezzel, mintha világhíres íróvá váltam volna.
Nem kell hajhásznom a népszerűséget, s az emberek tetszését. Tudom, hogy Ő szeret, és ha az Ő tanácsait követem, minden rendben megy. Nincs kisebbségi érzésem, és nincs kínzó bűntudatom. Ha valamit elvétek, Neki megmondhatom, Nála van az őszinte megbánásra a szívbeli bocsánat.

Az indulataim, a szenvedélyeim? Képzeld el, le vannak győzve! Megszűnt a csapkodás, az üvöltözés? Megszűnt! Nem mondom, ez elég nehéz dolog volt. Makacsul ragaszkodott hozzám a régi énem maradéka. De Jézus, Aki bennem él már, erősebb! Megtanultam minden reggel az Ő segítségét kérni, és az Ő fegyvereibe felöltözni. Ez használt! Beszélgetek Jézussal.

Hogyan lehet beszélgetni Vele?

Nagyon egyszerű módon. Az imádság és az Ige útján. Eleinte csak imádkoztam, s aztán rohantam a dolgomra. Ez olyan, mintha az ember az orvosnál előadná a panaszait, aztán venné a kabátját és távozna.
Még nagyon az elején voltam a Jézussal járásnak, amikor először hallottam meg a válaszát. Akkoriban nagyon kezdett nekem fájni a sok eltékozolt év: én már nagy nehezen odajutottam Isten családjába, de mi lesz a családommal? A férjemmel, a fiammal, a kislányommal?

Kiáltottam Jézushoz és sírtam.” Én már örök életet kaptam, Uram, de én velük szeretnék ott lenni! Velük mi lesz?"
Nagy csend volt a kiáltás után. Azután a békesség eltöltött. És ott belül, megszólalt egy halk és szelíd hang. Nem hallható, de mégis felfogható,és össze nem lehet téveszteni semmivel. „Higyj az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe!”  Egy ige volt ez, amit talán százszor is olvastam azelőtt, az Apostolok Cselekedetei 16. fejezetében, és sohasem figyeltem fel eddig rá.
De most ezt az igét nem a börtönőrnek mondták, hanem nekem! Nem Pál mondta, hanem maga Jézus. És most nem „csupán egy ige” volt többé, hanem ÍGÉRET! Az örök élet ígérete.

És betartja, amit ígér?

Igen. Soha nem volt Nála hűségesebb barát. Harminc éve, hogy először figyeltem fel szavára. Azóta tudom, nincs messze egyikünktől sem, ha figyelünk Rá. Az olvasott igét megeleveníti. Figyelmeztet is. Tanít is. Ígér is.
Harminc év alatt az első közvetlen ígérete már beteljesedőben. Életébe hívta Jézust a lányom, a fiam, és tizenhét év után a férjem is. Hívő társakat kaptak a gyermekeim. Most már van nyolc szép kisunokám. És születésük előtt mindnyájukra nézve ígéretet kaptam! Ezek az ígéretek még most vannak kibontakozóban. Hűségesen imádkozom érte. Gyermeki tudatukkal már mind a nyolcan behívták a szívükbe Jézus Krisztust. Jó tudni, hogy a kamaszkor erős kihívásaiban is Ő lesz az erősségük és védelmezőjük.

16 éves Annám már óvodáscsoportnak beszél Jézusról. 15 éves Eszter unokámmal együtt dolgozunk, ő rajzaival, előadó képességével segít a Palánta Gyermekmisszióban. Családunkba tehát beköltözött Jézus. És Vele az öröm, a békesség. Nem vagyunk gazdagok. De életünk Jézussal gond nélküli. Már nyugdíjasok vagyunk, de tudjuk, jó pénztárosunk Ő. 

Eddig is minden gondunkra Ő adott megoldást. Pedig volt köztük emberi szemmel nézve megoldhatatlan. Lakásgondok például. Istennek azonban olyan útjai, módjai vannak, amit mi el sem tudunk gondolni. Egész kötetre való történetet tudnék elmondani hétköznapi csodákból,amit Isten tesz és tett életünkben. De ezt majd máskor.
Igen. Isten betartja ígéretét. Ő szövetséget kötött velünk, és tulajdon Fiának vére a szövetségen a pecsét. Ő nem csak velem kötött szövetséget. Minden emberrel. Veled is. A kérdés csak az, vállalod-e a másik szövetséges társ szerepét?
Jó Vele szövetségben lenni. Jó az Ő népéhez tartozni. Jó az Ő terveit teljesíteni.
Arra hívlak, ne várj annyi ideig, mint én! Ne tékozold el az életed! Ő vár Téged!

Válaszolj Neki!

Úr Jézus, belátom, hogy szükségem van Rád. Nélküled üres, céltalan az életem. Köszönöm, hogy Te meghaltál értem, hogy az én bűneim büntetését elhordozzad. Én most megnyitom az életem ajtaját, behívlak: Légy Te itt az Úr! Te teremts rendet. Te irányíts. Elfordulok attól, ami eddig voltam, amit eddig tettem. Tégy olyanná, amilyenné akarod, hogy legyek. Ellene fordulok a sátánnak, aki mindent szétdobált körülöttem és lázadásba vitt. Veled fogok beszélgetni. Veled fogok járni. Köszönöm, hogy örök életet adtál nekem, és munkatársaddá tettél. Köszönöm minden ajándékodat.” Ámen

Kérdéseidre szívesen válaszolok. Leveledet küldheted a Palánta Posta (1406 Bp., Pf.:61.) címén keresztül nekem:

Id. Kováts Györgyné, Ági néni (Palánta Nagyi)

Budapest, 1989.

Válaszok folytatás. (Interjú Palánta Nagyival.)

Úgy gondolom, hogy írásod, amelyben életedet bemutatod, jó pár éve készült. Mi történt azóta?
Ezt a „mindenkinek szóló levelet” huszonegy éve írtam. Az igazság, amit elmondtam benne, a tények, az évek során sem változtak.
Később megszületett a Válaszok II című füzet, amelyben életünk több „hétköznapi csodájáról” is szó esett.
Az eltelt esztendők hoztak sok meglepetést, örömöt, ajándékot, próbákat is. Mindezek azonban még jobban megerősítettek egy örömteli tényben: Isten gyermeke vagyok, és az én hűséges Atyám soha nem hagy el.
Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van.
(Róm.8,28)

Próbák? Miféle próbákról beszélsz?

Azt mondtam, próbák. Mit értek próbákon? Olyan eseményeket, amelyek megpróbálják: komolyan vesszük-e azt, amit a Bibliában olvasunk, amit Istentől ígéretként kaptunk? Ilyen próbák például a balesetek, betegségek.
Az elmúlt időszakban ilyenekben is volt részem. De mindig mellettem volt az Úr.
Egyik alkalommal (körülbelül hét éve) elmentem az orvoshoz, mert nagyon dagadt a lábam, és sehogy sem akart lelohadni. Két órán belül ott találtam magam a János kórház egyik ágyában, szigorú paranccsal, hogy két hétig a lábam ujját sem tehetem a földre. Trombózis.
Ez elég ijesztően hangzik. De mindebből a legélesebb emlékem az, hogy míg ott feküdtem az ágyon, és a hatágyas szobában, körülöttem nyögtek, jajgattak a betegek, biztosan tudtam, hogy Jézus ott áll az ágy lábánál, végig velem van. Ő a Gyógyító, aki minden betegségemet már elszenvedte a golgotai kereszten. Az első perctől fogva, a kiszabott két hét minden pillanatán át, végtelen derűjét és békességét sugározta rám. Az Ő kezében volt a gyógyulás ideje. Ő szuverén Úr, és mindig tudja, mi jó nekem. A kórházban sok asszonynak volt módom az Úr Jézusról beszélni. Jézus meggyógyított, a lábam nem fáj, panaszmentes.

A másik ilyen nevezetes próba kissé hosszabb ideig tartott. Vigyázatlanul léptem egy hirtelen lefagyott útszakaszra a Moszkva téren. Eltörött a bokám.
Amikor a számos balesetet szenvedő között végre az orvos szeme elé kerültem, azt mondta, nem tudja, fogok-e még valaha is ,járni?
(„Nem. Ezt nem fogadom el.” – mondtam én magamban azonnal – „Én az Úrban bízom. Hozzá fellebbezek.”)
Hat hónap fekvés következett, egy nagyobb, és két kisebb műtét. Isten kirendelt egy nagyon morcos, de ügyes kezű sebészt, aki egy kisebb hídszerkezetet épített a lábamba. A seb elfertőződött. Jöttek az újabb nehézségek. Hetenként lehetett várni a mentőt, kötözésre vittek, oda és vissza. Járni is nagyon nehezen tanultam meg újra. Közben Isten megmutatta nekem azt is, hogy hány nyomorúságban élő ember van, akiknek az enyémnél sokkal nagyobb a baja.
Ha most visszanézek erre az időszakra, az áldások jutnak az eszembe, amit ebben a fél esztendőben kaptam.
Isten áldott békessége vett körül, aranyos férjem és akkor épp velünk lakó unokám szeretetteljes ápolása közben.
Áldott csend, amelyben jól lehetett gondolkozni, dolgozni is. Ebben az időszakban írtam meg a Palánta Posta III. évfolyamának anyagát, a bibliai József történetét. A gyermek levelező szolgálatot sem kellett abbahagynom, kedves testvérek vitték, hozták az érkező, s küldendő leveleket.
A Biblia ezt írja: „Áldásul volt nékem a nagy keserűség.” (Ézs 38,17) Így történt ez velem is. Isten mindent áldássá fordított. Ma már csak egy sebhely emlékeztet a lábamon arra, hogy hűséges Istenem van, Aki nem hagy el soha.

Jó, hogy ilyen szép emlékeid vannak a próbákról! Bizonyára más területeken is megtapasztaltad Isten szeretetét.

A próbák sorolgatása közben nem szabad elfeledkeznem a tengernyi örömről, ajándékról, meglepetésről, amivel Isten elhalmozott.
Személyes életemben például nagy örömnek, és megtiszteltetésnek tekintem, hogy elkészíthettem a Bibliai Barangolót, a Palánta bibliai foglalkozások anyagát, az I. évfolyamtól a IV. évfolyamig.
A szívemben forgattam ezt a tervet, már az előbb említett féléves fekvés időszakában. Isten pedig kedves meglepetésként, egy keresztyén alapítvány magyarországi kirendeltségét használta fel, mint megbízót. (TBL Magyarország)
Csodálatos öröm volt, hogy amíg a Bibliát forgatva készültek a fejezetek, a mesék, a munkafüzetek, végig éreztem a Szentlélek vezetését, és a jól ismert igeszakaszokból mindig kaptam személyes üzeneteket is. Sajnos, a támogató alapítvány magyarországi részlegének megszűnése folytán, anyagi okokból még nem sikerült az újszövetségi részeket kinyomtatni. De gyermek-lélek-mentő testvéreim így is használják, sok-sok kisgyermek bibliai foglalkoztatásánál. Várom, hogy eljöjjön az idő, amikor ugyanolyan szép, színes füzetek kerülnek a gyermekkezekbe, mint az ószövetségi anyag oktatásánál.

Hogyan alakult a családod sorsa az elmúlt időben?

Isten sokszínű áldását tapasztaltam meg, nagy családomban is. Fiam is, vejem is Istennek szentelték teljes munkaidejüket. Vejem keresztyén videókat készít, Isten dicsőségére. Fiam és menyem pedig a Palánta munkájában állnak. Ez azt is jelenti, hogy tudják, hol kell kincseket gyűjteni. Nem ezen a földön. Ennek ellenére, bízhatnak a hűséges Istenben, Aki jól tudja, mikor, mire van szükségük.
Unokáim száma kilencre növekedett. Éppen a lábtöréses időszakban kaptuk ajándékba Ambrust, aki öt éves létére, már erős hittel élő férfiú!
Három hitben járó unoka vejet is kaptunk. Ketten közülük teljes munkaidőben Isten szolgálatában állnak. Anna unokám a férjével egy alföldi keresztyén alapítványi iskolában dolgozik, és nevelik Andrist, első dédibabánkat. Már várjuk a Kistesót is! Eszterrel továbbra is gyakran dolgozunk együtt, ő tanulmányai elvégzése után is a Palántát választotta munkahelyül, számos CD borító, munkafüzet, Barangoló illusztráció,és felsorolhatatlan mennyiségű rajzi, képi anyag hordja magán a keze nyomát, Isten áldásával. Férje, Robi – az első palánta-nemzedékben ismerte meg Jézust – az Alapítvány gondnoka.
Mindegyik unokámban sok örömöt kaptam. Mindegyik az Úr Jézusé. Ez az esztendő elég sűrű: hárman diplomáznak, egy érettségizik.

A múlt héten volt egy OBM bábkonferencia. Végignéztem a Palánta dicsőítő csapatán, és örült a szívem: családom öt tagját láttam közöttük, amint az Úrnak szolgálnak. A hatodik pedig az erősítőknél tevékenykedett. Ugyanezen a napon a fizikus unokám egy másik dicsőítő csapatban énekelt Istennek.
Kicsi és nagy családtagjaim nevét naponta elmondom Isten előtt – „Akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön.” (Ef 3,15) – és a Bárány Jézus Krisztus vérének oltalmát kérem rájuk. Nem kell aggodalmaskodnom: jó kezekben vannak.

Amit elmondtam most az elmúlt évekkel kapcsolatban, nem tőlem van, hanem Isten hatalmas kegyelméből. Gyuri bácsival, férjemmel, minden nap örvendünk ennek a kegyelemnek. „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága. Minden reggel meg-megújul, nagy a te hűséged!” (Jer.sir 3,22-23)

 

Budapest, 2010.



oldal | by Dr. Radut