Skip to Content

Zsuzsi karácsonya

Zsuzsi nagymamája karácsony táján elõvette a Bibliát.

Gyere Zsuzsikám, elolvasom Neked, hogyan is született meg Jézus Krisztus, az Isten Fia.
— Mit jössz nekem ezzel az ósdi történettel!
— szólt Zsuzsi fensőbbségesen a nagymamájához.
Pásztorok, meg napkeleti bölcsek... Akkor még nem volt se autó, se számítógép, se ûrhajó! Olyan történetet szeretnék, ami ezekrõl szól!
Igaz, hogy régi ez a történet. — mondta szelíden a nagymama, és becsukta a Bibliát. — De mindenki számára nagyon fontos. Mert igaz. Az ûrhajósoknak, meg az autósoknak is arra a Valakire van szükségük, aki karácsonykor megszületett. Nélküle nincs igazi szeretet és békesség, csak ha Õ a szívünkben él.

Zsuzsi nem nagyon figyelt már oda. Tele volt a feje mindenféle jó tervvel. Az egész családot szerette volna meglepni karácsonyra!  Apu könyvborítót kap majd. Zsuzsi maga szabta, hímezte a kézmûves szakkörön. Anyunak sókerámiából készít egy kis tálacskát. Pali, a bátyja csinos kis kosárkában tisztított mandulát, mogyorót kap. Zsuzsi ezt õsszel gyûjtötte, titkos helyen szárította, tisztítgatta. Nagymama? Jó, neki rajzol majd egy képet arról a régi történetrõl, amit úgy szeret, pásztorokkal meg jászollal... Csak már vége lenne a sulinak! Így nem lehet igazán készülni.

Zsuzsi az ágya mögött, egy rejtett sarokban õrizgette a kincseket, s naponta szemlét tartott felettük. Elképzelte, milyen is lesz a karácsonyeste: csillogó hó lesz az utcán, a parkban; minden fehér lesz és fenyõszagú; és este mikor megszólal a csengõ, az egész család együtt fog örülni az ajándéknak! Igazi karácsonyi hangulatra várt.
Csak hát ebben az esztendõben semmi sem ment úgy, ahogy Zsuzsi gondolta. Elõször is, még a karácsonyi szünet elõtt meggyûlt a baja az informatika tanárral. Ugyanis Zsuzsi sokkal fontosabbnak tartotta a tálacska kifestését, minthogy tanuljon.
Minek ez nekem? Érthetetlen és unalmas! — nyugtatta magát. Így aztán, egymás után két egyest szedett be informatikából! A másodiknál még az ellenõrzõjét is oda kellett adnia.
Én bizony nem mondom meg anyunak! — dohogott Zsuzsi. — Milyen karácsonya lenne, ha megtudná!
Megpróbálta hát utánozni azt az érdekes “krix-krax”-ot, amit anyu szokott aláírni. Zsuzsi véleménye szerint, elég jól sikerült. A tanár meg se nézte. Csak éppen, azóta Zsuzsi szíve lett nehezebb egy kicsit... Nem tudott olyan jó kedvvel nézni arra a tálacskára... ha anyu tudná...?
A könyvborítót magával vitte környezetórára is. Mikor a többiek a füzetbe rajzoltak, õ a pad alatt azt hímezgette. Julika néni megállt fölötte.
Beszélni szeretnék az édesanyáddal. — mondta. — Nézzen be hozzám a fogadóórán.

Zsuzsi lehajtotta a fejét.
Hogyne — gondolta magában —, hogy megtudja ezt is, meg az informatikát is!

Zsuzsi elhatározta, hogy elfelejti az üzenetet átadni. Most már csak egy hét van a szünetig! De valahogy nem volt nyugodt a lelkiismerete. Éjszaka is felébredt néha. Mi lesz, ha Julika néni véletlenül találkozik anyuval vagy apuval?
A szünet elõtti napon nagytakarítás volt otthon.
Zsuzsikám! — szólt anyu. — Húzzuk el az ágyadat! Aztán csinálj rendet a polcaidon!

Zsuzsinak semmi kedve nem volt hozzá. Nem szólt semmit, csak felszökött a hatodik emeletre. A padlásfeljáró elõtt volt egy védett sarok. Ott üldögélt a rajzlapjával, meg a Bibliával. Mit is rajzoljon nagymamának?
Nehezen találta meg azt az õsrégi történetet. Az angyalt akarta lerajzolni, ahogy ezt mondja: “És békesség a földön és az emberekhez jóakarat...”
Békesség. — gondolta. — Igen, ez kell karácsonykor... Meg öröm.

De valahogy nem érezte magát nagyon békésnek, meg örömtelinek... Anyu otthon dolgozik... Egyedül húzza el a bútorokat...
És a rajz se sikerült. Az angyal komor volt és szigorú. Mintha Zsuzsira nézett volna...
Még egy kicsit lapozott a Bibliában. “Tanuljátok meg tõlem, hogy én szelíd vagyok és alázatos szívû, és békességet találtok...” Ezt Jézus mondta, az a valaki, aki karácsonykor született.
Én szelíd vagyok. — mondta Zsuzsi. — És milyen jó vagyok! Hiszen ajándékot csinálok mindenkinek!
Valóban jó vagy? — nézett rá a szúrós szemû angyal a képrõl. — Hát az ellenõrzõ? Az informatika? Meg Julika néni üzenete?

Zsuzsinak egyre kevésbé volt karácsonyi hangulata. A hó se esett, fagyos fekete volt a föld és szürke az utca. Idén semmi sem volt “igazi”. Mikor lejött a hatodikról, Pali a konyhában ült és jóízûen csámcsogott valamit.
Na, te mókus! Lelepleztünk! — mondta nevetve. — Az ágy alatt rejtegeted a kincseidet. Nem haragszol? Megkóstoltam... Csak egy szemet...

Zsuzsinál azonban most kiborult a liszt! A száját nagyra tátotta, és éktelen üvöltés jött ki rajta. Toporzékolt, csapkodott és üvöltött.
Az én holmim! Az én dolgaim! Ez mind az enyém! Senkinek semmi köze hozzá!
Pali dermedten nézte.
Mi volt ez? Az igazi Zsuzsi, ott belül, már régen abba akarta hagyni ezt a cirkuszt.
Hiszen Palinak csináltad a mandulát. Mit számít, ha egy szemet megevett belõle! — mondta ott belül egy hang. — Tanuljátok meg tõlem, hogy én szelíd vagyok...

De az a másik, az az üvöltõs Zsuzsi túlkiabált mindent. Nem bírta abbahagyni a hisztit, ráborult az ágyára, ott visított tovább. Mindennek vége volt! Karácsonyi hangulatnak, békességnek!
Nem is kap senki semmit! — mondta dühösen és a fal felé fordult. — Engem nem szeret senki, és én se szeretek senkit.

De ott belül, ott belül tudta, hogy nincs igaza. És a szíve olyan nagyon nehéz lett, és úgy fájt.
— Ilyen vagyok én? Hazudós, csaló? Irigy és üvöltõs? De hiszen nem akartam ezt... Mégis ezt KELLETT csinálnom?

Történt már veled is ilyesmi? Fogott már el úgy az indulat, hogy nem tudtál többé uralkodni magadon? Volt, hogy letagadtál valamit? Vagy füllentettél? Velem gyakran megesett.
És nem tudtam leszokni ezekrõl a dolgokról. Míg azután velem is az történt, ami Zsuzsival.

Zsuzsinak, ahogy fájó szívvel feküdt az ágyon, hirtelen eszébe jutottak nagymama szavai: “Szüksége van mindenkinek arra, Aki karácsonykor született. Nélküle nincs igazi szeretet és békesség. Csak ha a szívünkben él.”
Így azután Zsuzsi nagyon kedvesen odament a nagymamához és megkérte, olvassa el neki a Bibliából azt a régi, karácsonyi történetet.

HOGYAN KEZDÕDÖTT A KARÁCSONYI TÖRTÉNET?

Nagymama elõvette a Bibliát. Így szólt:
Tudnod kell valamit! A karácsonyi történet nem Jézus Krisztus születésénél kezdõdött. Hanem sokkal elõbb. Ott kezdõdött, hogy Isten megteremtette ezt a csodaszép világot. A hegyeket, a növényeket. Az állatokat is. S legvégül Ádámot és Évát, az elsõ emberpárt. Elhelyezte õket egy csodaszép kertben, és rájuk bízta az egész teremtett világot, hogy õrizzék és gondozzák. Minden nagyszerûen ment volna, hiszen Isten állandó kapcsolatban volt velük, tanácsot adott, vigyázott rájuk. Csakhogy az elsõ ember fellázadt Isten ellen, és nem engedelmeskedett neki. Így jött be a világba a bûn. S a lázadással, engedetlenséggel együtt jött az erõszak, a hazugság is. A bûn miatt elfogyott a békesség és a szeretet.
Isten nagyon szerette az embert és örök életre teremtette. Arra, hogy Vele éljen örökké abban a szép világban, ahol nincs fájdalom, sóhaj, ahol szeretet van.

De képzeld el, mi lenne, ha a rossz, a gonoszság örökké uralkodna? Az elsõ emberpár az engedetlenség miatt megromlott. A bûn örökre elválasztotta õket Istentõl. Ádám és Éva gyermekei pedig mind örökölték ezt a bûnös, lázadó természetet. Figyeld meg. A veszekedést, a csalást senkinek se kell iskolában tanítani. Kicsi korunktól kezdve mind ilyenek vagyunk.

Én is ilyen vagyok, — suttogta Zsuzsi. — A csalás, hazugság, a veszekedés, a kiabálások...

Igen, ez mind — folytatta nagymama.- Minden a mi elromlott természetünk következménye. Hiába próbálunk jók, szelídek lenni... Nem megy. “Mert mindnyájan vétkeztek” — ezt mondja a Biblia. És a bûnnek következménye van. Meg kell érte fizetni. A bûn fizetsége a halál. Ez azt jelenti, hogy egyszer véget ér a földi életed, és akkor egy sötét, szomorú helyen kell lenned örökre, egyedül, Isten nélkül. Ezt a helyet a Biblia úgy nevezi: pokol. Ez rettenetes, ugye?
Miért kell errõl pont karácsonykor beszélned, nagymama? — sóhajtott Zsuzsi, — hiszen így is olyan szomorú vagyok!

Nagymama azonban nagyon lelkesen folytatta.
– De itt jön a karácsonyi történet kezdete! Isten igazságos. És nem vonja vissza a szavát. Õ soha nem változik meg. A bûnt büntetés követi. De Õ ma is nagyon szereti a teremtményeit. Csak a bûnt gyûlöli. A Biblia azt írja: “Az Isten szeretet”. S az Õ nagy szeretete nem engedte meg, hogy az emberek örökre el legyenek választva Tõle. Isten ezért tervet készített az emberek megmentésére, és ezt meg is valósította. Valakinek el kellett jönnie erre a világra, aki képes arra, hogy elviselje az emberek összes bûnének büntetését. Ezt senki más nem tudta megtenni, csak az, aki soha nem gondolt, mondott, vagy tett olyat, ami nem helyes, ami nem kedves Isten elõtt. Egyetlen Valaki volt erre alkalmas: Isten egyetlen Fia, Jézus Krisztus. Õ maga önként jött el az emberek megmentésére. Õ a Szabadító. Azért jött el, hogy elviselje helyettünk a büntetést és segítsen nekünk, hogy újra tisztán, szeretetben és békességben tudjunk élni.  Ez a könyv — a Biblia — errõl szól.

HOGYAN KÉSZÍTETTE ELÕ ISTEN A KARÁCSONYT?

Isten mindent elõre elrendezett. Kiválasztotta a helyet: Júdea földjét, Betlehemet, ahol Fiának meg kellett születnie. Kiválasztotta a népet, amelybõl származnia kellett. Gondoskodott arról is, hogy az a nép idejében megismerje, és gyermekeivel is megismertesse Isten törvényeit. Ez a nép volt a zsidó nép. Isten minden ígéretét, sok száz éven át, prófétákon keresztül jelentette ki. Õk pedig leírták. A nép olvasta, és Isten az Õt keresõ emberek szívébe vágyat ébresztett a Szabadító után.
Amikor elérkezett az idõ arra, hogy a Szabadító eljöjjön a világba, Isten kiválasztott egy tisztaszívû fiatal lányt, Máriát, hogy õ legyen a Szabadító édesanyja. És melléje állított egy becsületes férfit, hogy védelmezze õt, és nevelje fel a gyermeket. Õ volt József. Azt is tudatta vele, hogy a születendõ gyermeket Jézusnak nevezze, ami azt jelenti: Szabadító.
Nagymama hirtelen elhallgatott, és elõvett egy kis újságot.

Szoktad olvasni a Palántapostát? — Zsuzsi rázta a fejét. — Tessék, neked adom. Ebbõl sok mindent megtudhatsz arról, amit most elmondtam. Ez az elsõ szám. A harmadik számban olvashatsz a karácsonyi történetrõl úgy, ahogy Lukács evangélista mondta el a 2. részben. (Tudod, mit jelent az, hogy “evangélista”? Örömhírt hozó követ.)

AZ ANGYALOK ÉNEKE

A pásztorokról? Meg az angyalokról? — örvendezett Zsuzsi. — Éppen az elõbb kerestem meg a Bibliában! Igen, — folytatta a nagymama.

Mária és József Betlehembe jöttek. Nem találtak éjszakai szállást. Csak egy istállóban húzódhattak meg. Azon az éjszakán megszületett Jézus, a Szabadító. Nem töltötték egyedül az éjszakát. Isten angyalokat küldött a mezõn legeltetõ pásztorokhoz, hogy hírül adja: eljött, akit várnak. A pásztorok pedig felkerekedtek, hogy meggyõzõdjenek arról, valóban úgy van-e, ahogy az angyal mondta. S amikor köszöntötték a jászolban fekvõ csecsemõt, boldogan mentek haza, és mindenkinek elmondták, hogy az angyal igazat mondott. Olvassuk csak el még egyszer a Bibliából, mit mondott az angyal?
Ne féljetek, mert hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
A Megtartó ugyanazt jelenti, mint Szabadító. Valaki, aki a gyengéket, elveszetteket megtartja. Békességben és szeretetben.

A NAPKELETI BÖLCSEK

Errõl a békességrõl beszél a másik karácsonyi jelenet is. Ezt Máté evangélista írja le a 2. rész elején, az 1—12 versekben. Keresd ki te is a Bibliádban!

Messze napkeleten, talán Perzsiában, néhány csillagász, tudós, különös csillag megjelenését fedezte fel. Elképzeltem, hogyan is történhetett ez? Úgy gondolom, kiki a maga városában, csillagvizsgáló berendezései között, gondos számítások után, egyforma eredményre jutott. Aztán, amikor összejöttek, az “évi rendszeres csillagásztalálkozóra”, s megdöbbenve fedezték fel, hogy többen is megtalálták azt, amit õk. Valami különös égi jelenséget, ami nagyon ritka. Nagy fény, csillagok együttállása. Ennek jelentenie kell valamit! A bölcs tudósok izgatottak lettek. Talán hallottak is valamit a zsidók évszázados várakozásáról, hogy el kell jönnie a Szabadítónak! Hiszen a zsidó népbõl a történelem során sok embert hurcoltak fogságba, különbözõ napkeleti országokba. Jónéhány zsidó még ezekben az idõkben is ott élt, olvasta a zsidó szent írásokat, s a pogány érdeklõdõknek is szívesen beszélt errõl. Így történhetett, hogy a napkeleti bölcsek útnak indultak, hogy a különös csillag után megkeressék Azt, akinek most kellett megszületnie. Bizonyára sok holmival jöttek, hiszen abban az idõben még nem voltak autóbuszok, repülõgépek, hosszú és fáradságos útra kellett számítania annak, aki ilyen messze kirándulásra szánta el magát. Talán tevekaravánnal jöttek, talán arab paripákkal. Talán az utakon sokan meg is állították õket.

— Hova, merre olyan sietve?

Feltûnt napsütötte bõrük, idegen ruházatuk. Õk meg elbeszélték, milyen égi jeleket láttak, s mi indította õket, hogy Júdea földjére menjenek.
A Biblia csak arról ír, hogy eljutottak Jeruzsálembe, és meg se álltak Heródes király fehér márványkövekbõl épített, aranylemezekkel borított palotájáig.
Nagy Heródest mindenki úgy ismerte, mint gonosz, minden hájjal megkent zsarnokot, akinek egy szava sem igaz. Több gyilkosság száradt már a lelkén. Feleségét, gyermekeit sem kímélte. De a római császár — aki ebben az idõben Júdeának is uralkodója volt, — kedvelte, bõkezû adományai, és a császári házhoz való hûsége miatt.
A bölcsek minderrõl semmit sem tudtak. Õk el voltak foglalva a csillagok járásával, a politika, a pletykák, a mendemondák el se jutottak a fülükbe.
Így azután bátran bekopogtattak a palotába és megkérdezték Heródest: mit tud róla, hol kellett a zsidók királyának megszületnie. Hiszen a csillag, amely születését jelezte, már az égen ragyog.
Heródes nagy izgalomba jött.

Király? Zsidók királya? Itt én vagyok a király! És az leszek még egy darabig! Semmiféle trónkövetelõre nincs szükségem!

Persze, a bölcsek elõtt nem árulta el magát. Inkább összehívta a fõpapokat és az írástudókat, keressék meg az Írásokban, mondja-e valamelyik próféta, hogy valamiféle fejedelem születik errefelé?
Abban az idõben minden zsidó gyermeket már kora ifjúságában megtanítottak a Szent írásokra, és mind tudták, hogy népüknek megígérte Isten a Szabadítót, akit Messiásnak, Felkentnek neveztek maguk között. De Heródes nem volt zsidó. Az anyja arab volt. És nem ismerte az Írásokat sem. Úgy gondolom, õ is hallott sokat a zsidó nép várakozásáról. De eddig ügyet se vetett rá, és semmi kedve sem volt ahhoz, hogy uralmát egy ilyen “Messiás”-sal ossza meg. Persze, ezt is jól titkolta, úgy tett mintha örülne és csodálkozna. Az írástudók nagyon jól tudták, mirõl van szó. Egyiknek másiknak a szíve is beleremegett. Valóban? Megszületett volna a Messiás? Azonnal rá tudták volna vágni a kérdésre a választ. De azt gondolom, kicsit vártak vele, nehogy a zsarnok uralkodó megirigyelje a tudásukat. Így előbb csak összegyûltek, tekercseket vettek elõ, vizsgálgatták, tanulmányozták.
Végül azután az egyik írástudó felolvasta Mikeás próféta tekercsét. “A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta!”
Ha jól kiismered már magad a Bibliában, magad is megkeresheted, a Mikeás könyve 5. rész, 2—5. versekben. Ez a könyv az Ószövetségben van. Így végzõdik a prófécia: “És Õ a mi békességünk...”
Jézus Krisztusról írt ez a próféta, több száz évvel azelõtt, és ugyanazt mondta, mint amit az angyalok is hirdettek: Õ a mi békességünk!

ÖRÜLT-E HERÓDES KIRÁLY A HÍRNEK?

Bizonyára Heródes király is rámeredt a tekercsre, de a dühtõl alig látott. Amit õ ott olvasott, abból neki nem lett öröme és békessége. Úgy gondolom, a féltékenység és a harag úgy elöntötte, hogy alig tudott megszólalni. Végül ismét nyájasságot erõltetett magára. Hivatta a bölcseket. Azt gondolom, megvendégelte õket minden jóval. Úgy tett, mintha nagy örömhírt hoztak volna számára. Mintha õ is pontosan tudni akarná, mikor jelent meg az a fényes csillag, hogy is vették észre a nagy eseményt? A bölcsek gyanútlanul mindent elmondtak neki. Heródes pedig megtudta, hogy az a kisgyermek, akirõl a próféták azt mondják, hogy a Messiás, egészen kicsi, még nem lehet két éves sem.
Meg fogom ölni — gondolhatta magában Heródes — csak még azt kell megtudnom pontosan, hol lakik!
Mézes-mázos beszéddel fordult a bölcsek felé.
Ha majd megtaláljátok a gyermeket ott Betlehemben, kérlek, adjátok tudtul nekem is. Szeretnék elmenni, és a hódolatom, tiszteletem kifejezni elõtte. Óriási kitüntetésnek érezném ezt! A bölcsek készségesen megígérték, hogy visszafelé jövet elmondják majd a Messiás címét.

HOVA JUTOTTAK A BÖLCSEK?

Ahogy közeledtek Betlehem felé, ismét meglátták a csillagot. Úgy tûnt, mintha elõttük menne, fénye egyre erõsebb lett, és megállt egy egyszerû szálláshely felett.
Nézd! A csillag! Vezet minket! — ujjongott az egyik.
Itt vagyunk! Megmutatta a helyet! — örvendezett egy másik.
A többi bölcs nem szólt semmit, csak elámulva nézett befelé. Mit láthattak a bölcsek?

Egyszerû szálláshely volt, tiszta és rendes. És egy fiatalasszony ült ott, karjában egy kisgyermekkel. Valami mégis megragadta ezeket a tudósokat. Azt gondolom, eláradt a szívükben az a békesség, amit csak Jézus közelében érezhet át az ember. Talán eszükbe jutott, amit a tekercsben olvastak. “Õ a mi békességünk” Azt mondja a Biblia: “És leborultak és tisztességet tettek neki.” És átadták az ajándékaikat, amelyeket messze földrõl hoztak a számára.

A BÖLCSEK AJÁNDÉKAI

Aranyat adtak neki, tömjént és mirhát. Mik voltak ezek a titokzatos ajándékok? Mindegyik jelentett valamit.
Elmondom neked — mondta a nagymama — mit is jelent ez a három ajándék. Jézus Krisztus életérõl beszél.

Aranyat hoztak neki. Az arany a királyoknak jár. Õ az egész világ királya. Isten minden hatalmat Neki adott.
Tömjént hoztak, — ezt a papok használták a templomban, amikor dicsõítették Istent. Jézus is Fõpap, aki Istennel kibékítette az embereket, és mindig imádkozik értünk. És mirhát hoztak. Ezt a fájdalmak enyhítésére és a halottak bebalzsamozására használták. A mirha annak az Embernek járt, aki az emberek bûnei büntetését el fogja viselni.
Nem gondolom, hogy a bölcsek tudták volna ezeknek az ajándékoknak a jelentését. Õk csak valami ritka, drága ajándékkal szerették volna megmutatni, mi van a szívükben.

MILYEN ÚTON MENTEK HAZA A BÖLCSEK?

A bölcsek átadták az ajándékokat. Megpihentek a békés hajlékban. Örvendeztek, hogy látták a Messiást. Aztán — mert már öreg este volt — maguk is szállás után néztek.
Azon az éjszakán nagyon furcsát álmodtak. Másnap reggel, amikor a csomagjaikat készítették össze, meg is beszélték a dolgot. Valahogy így történhetett:

Nem kellene Jeruzsálem felé mennünk. — mondta az egyik bölcs.
Nem bizony! — kapott a szaván a másik.
Éppen ezt akartam mondani én is! — mondta a harmadik.
Nem tetszik nekem ez a Heródes — mondta ismét az elsõ.
Még valami bajt hoznánk a gyermek nyakára! — mondta a második.
Meg akarja ölni! — mondta határozottan a harmadik.

Így történt, hogy ígéretük ellenére más úton mentek haza. És azt gondolom, hogy ezen a “más úton”, amelyet a Jézussal való találkozás után kezdtek el, végig velük is maradt a békesség és a szeretet.
A karácsonyi gyermek pedig felnõtt, tanította, gyógyította az embereket. Szeretetet és békességet hozott mindenki számára, amerre járt. Isten Fia volt, de végig alázatos maradt. Soha nem gondolt, mondott vagy tett olyat, ami nem kedves Istennek. Mégis ellene támadtak, bíróság elé hurcolták, keresztre feszítették. Ez a legsúlyosabb büntetés volt abban az idõben. Megtehette volna, hogy megvédi magát, hiszen Isten Fia volt. De Õ önként vállalta a halált. Meghalt és eltemették. De harmadnapra feltámadt. És ma is él. Tud békességet és szeretetet adni annak, aki arra vágyik. Így írja a Biblia:
“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

- Amit most elmondtam Neked Zsuzsikám — mondta a nagymama — a jó hír. Az evangélium. Isten annyira szereti ezt a teremtett világot, minden embert, hogy egyetlen Fiát odaadta érte. Értem is, érted is. Mit kell nekünk tenni? Elfogadni ezt az ajándékot.

- Hogyan tehetném ezt, nagymama? — kérdezte Zsuzsi. — Úgy, hogy elmondod Neki. Imádságban. Az imádság: beszélgetés Istennel.

Zsuzsi meghallgatta a nagymama tanácsát. Azután lehajtotta a fejét, és imádkozni kezdett.

Úr Jézus Krisztus! Én teljes szívembõl elhiszem, hogy eljöttél énértem a földre. Nem érdemeltem meg. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Az én bûneimért. Azért, mert irigy vagyok, meg csaló. Meg hazug. És hisztizek sokszor, meg dühösködöm. De szeretnék megváltozni. Köszönöm, hogy Te tudod ezt, és elviselted az én büntetésemet is. Köszönöm, hogy megbocsátottál. Hiszem, hogy feltámadtál és nekem is örök életet adtál. Szeretnék egészen olyanná lenni, amilyennek Te akarod! Kérlek, jöjj be az életembe, és mindig Te legyél a parancsnok! Neked akarok engedelmeskedni ezután! Köszönöm. Ámen.

Zsuzsi tehát megkérte Jézus Krisztust, tanítsa õt szelídségre, békességre. Legyen az életének az Ura. Jézus hallotta az imát. Segített neki. A szívébe költözött.
Eljött végre a karácsony. Nem esett a hó, csak az esõ. De Zsuzsinak ez volt élete legszebb karácsonya. Megismerkedett a szeretet és a békesség Urával, aki ezután mindig vele maradt.
Ha Te is szeretnél ilyen közeli kapcsolatba kerülni Jézus Krisztussal, bátran imádkozz Hozzá! Szeret Téged. Várja a szavadat.

És akkor most játsszunk!

 

 



oldal | by Dr. Radut