A bábmisszió is egy lehetőség

A bábmisszió („Húsvéti csoda”) is egy lehetőség arra, hogy a megmentő Ige bekerüljön a családokba! Egy ilyen helyzetről számol be Palánta Olvasónk:

Férjem még nem hívő, és olykor kíváncsi, de többnyire egyenlőre még elutasító (sőt néha gúnyos is), ha Jézusról hall. Pedig hall néha közvetlenül tőlem, néha pedig gyermekeinktől, 9 éves kislányunktól, sőt, 5 éves kisfiunktól is. Néha még attól is dühbe gurul, ha imádkozunk a gyerekekkel, vagy megbeszélünk egy bibliai történetet, vagy ha hálát adunk az ételért, sőt, még a gospel zene is bosszantja – néha.

Kisfiunk a r-i óvodába jár, ahol már két alkalommal is találkozhatott a Palántás bábcsoporttal (hála az Úrnak)! Az ajándékba kapott CD-t itthon is nagyon szívesen hallgatja. Úgy tűnik, nagyon bement a szívébe az üzenet, mert már jó ideje azt mondogatja a CD alapján, sokszor mások előtt is: „Istennek minden lehetséges, ugye anya?!” És az a legcsodálatosabb, hogy erre már a férjem sem szokott mit mondani, csak egészen megdöbben, hogy kisfiunk ilyeneket mond, és hogy mennyire foglalkoztatja, amit hallgat!” :-)