Tapasztalatok

Tanfolyami hallgatóink visszajelzéseiből:

"Nagyon élveztem a tanulást! Van, amit már tudtam, de van, amit most értettem meg. Sőt rendszereztem magamban az ismereteket. Ami szíven érintett, hogy a 4 fiunk megtéréséért mennyire mi,  szülők vagyunk a felelősek. Eldöntöttem, hogy a szolgálatot itthon kell kezdeni, komolyabban veszem."

"Nekem nagyon sokat jelentenek ezek a leckék. Ezeken keresztül tanít Isten. Sok mindenről volt információm, de sok féligazság volt benne. Rendszereznek, helyre tesznek igazságokat. Az elhívásról változott meg a gondolkodásom. Eddig azt gondoltam, hogy egy Igén keresztül megszólít Isten és elhív egy adott feladatra. Nagyon örültem, hogy azt olvastam, hogy Szentlélek vágyat is ébreszt erre a feladatra bennünk. Ezt tapasztalom is."