Hallgasd meg a Bibliai történetet! Közben játszhatsz a lepkés párkeresővel.
Különleges szavak a történetben:
Farizeusok:
Egy olyan csoport Jézus Krisztus korában, akik az isteni törvényeket és a vallásos szabályokat szó szerint igyekeztek betartani, és másokat is erre tanítottak, de nem a szeretet hajtotta őket, hanem az, hogy szuper jónak tűnjenek.
Böjtölés:
Ahogyan a testünket edzéssel erősítjük nagyobb teljesítményre, úgy a böjtölés a lelkünk edzése, azzal, hogy egy időre lemondunk olyan finomságokról vagy tevékenységekről, amik nekünk nagyon kedvesek. Ennek az a célja, hogy közeledjünk ezáltal Istenhez.
A felnőttek úgy is böjtölnek, hogy egy ideig nem esznek csak isznak. Ezt gyerekek nem csinálhatják, mert ők még növésben vannak., de pl. egy számítógépes játékról, TV műsorról, édességről, üdítőről ők is le tudnak mondani egy időre. Az a fontos, hogy amikor böjtölünk, akkor minél többet beszélgessünk Istennel (ez az imádság), olvassuk a Bibliát, és igyekezzünk másoknak segíteni.
t.