Különleges szavak a történetben:
Írástudók:
Jézus korában ők voltak a vallási vezetők és tanítók, akik jól ismerték az Istentől kapott írásokat - de nem mindig értették meg, hogy Isten pontosan mit is akar üzenni ezekkel. Ezért sokan közülük nem hittek Jézusban, sőt, voltak közöttük, akik féltékenyek voltak rá, és azt akarták, hogy meghaljon.
Ézsaiás próféta:
Ő kb. 700 évvel Jézus megszületése előtt élt ember volt, aki Istent szolgálta, és Isten sok mindent előre elmondott neki, ami később tényleg megtörtént. Isten üzenetét hirdette az embereknek, ezért hívjuk prófétának. Jézusról is sok mindent előre megmutatott neki Isten, hogy milyen lesz majd, és miket fog tenni, és hogy Istentől jön. Ezeket Ézsaiás próféta le is írta, ez benne van a Bibliának az Ószövetség nevű részében.
János keresztsége:
Keresztelő János Jézus korában élt, és tanította az embereket, hogy bánják meg a bűneiket, amit a Jordán folyóban való megkeresztelkedéssel is kifejeztek
Keresztelő János megmondta az embereknek, hogy Jézus az, akit igaziból követni kell, és Jézus fog nekik örök életet adni. A kor emberei közül voltak, akik elhitték, hogy Keresztelő János Isten akaratából mondta ezeket, de voltak, akik nem hitték el, hogy Isten küldte őt, és így Jézus Krisztusban sem hittek.
Szókereső :
Egy kivételével csupa olyan szó szerepel, ami a történetben is elhangzott.
A kivétel, az egy szó ami a hangzó Biblia történetben nem szerepelt, a virágvasárnap.
Virágvasárnap mindig egy héttel Húsvét előtt van. Ilyenkor emlékezünk Jézus Krisztus Jeruzsálemi bevonulására, amiről a fenti bibliai történet szól. Mivel a mi éghajlatunkon nem tudunk pálmaágakat vágni, mint ahogy atörténetben az emberek tették,ezért helyette szép virágokkal díszítik ilyenkor a templomot. Innen van a neve: virágvasárnap.