Egyik gyermektanítónk kért sms-ben imádságot K-ért, a harmadikos kislányért, aki néhány hét óta teljesen megváltozott.
Kiborult, kétségbeesett, azt mondja, őt Isten nem szereti, nem hallgatja meg imádságait. Miért? Mert szülei veszekszenek otthon, verekszenek, és arról beszélnek, hogy el fognak válni.
A gyerekek ilyenkor elvesztik biztos pontjaikat, keresik, miben tudnának megkapaszkodni, szorongás, depresszió támadja meg őket. Gyermektanítónk, amikor meghallotta a problémát, a Szabadító Istenről beszélgetett K-val, elmondta saját élete tapasztalatait is, és együtt imádkoztak. A mi Istenünk hatalma beleszól egyre gonoszabb világunkba, mely körülvesz bennünket, körülveszi gyermekeinket, a felnövekvő generációt.
Nem oly rég beszélgettem egy keresztény gyermekorvossal. Így fogalmazott: „mostanában egyre több démoni kötelékkel megkötözött gyermekkel találkozom”.
Elmesélte, többek között, annak a kislánynak az esetét, aki bejött hozzá, hogy „úgy érzem, majdnem kiugrik a szívem”, és valóban a vérnyomása az egekben, szívverése kiugró, de semmi fizikai okra nem lehetett visszavezetni e tüneteket. „Mit csináltál ma? Mondjuk az elmúlt órában?” – kérdezte a lánytól.
„Klipeket néztem.” Kiderült, hogy az elmúlt óra végig klipekkel telt. A doktornő hazaküldte:
„Zuhanyozz le, egyél valamit, és dőlj le, pihenj egy kicsit. Utána gyere vissza.” A kislány megtette. Egy óra múlva ismét ott volt az orvosiban, normális szívveréssel, normális vérnyomással.
A klipekből áradó hatások, a számítógépes játékok befolyása, a filmek, videók, árasztják a démoni erőket gyermekeinkre. A töredezett családok, hiányzó szeretetkapcsolat, az elismerés és bíztatás hiánya olyan szorongást okoz a gyerekeknél, amire gyorsan ható és biztos orvosságnak tűnik a képzelet világát erősen megmozgató, érzelmeket és vágyakat felkorbácsoló klip, vagy gépezés.
De a védtelen gyermeki elme és érzelemvilág képtelen kizárni a gonosz hatalmának behatolását.
A felnövekvő generáció ezen az úton is egyre inkább démonizálódik.
Biztatunk minden kedves szülőt, hogy beszélgessenek gyermekeikkel, és segítsék őket abban,
hogy megismerjék a Szabadító Jézus Krisztust.